Munkáskvóta bevezetését javasolja az MSZP-ben Filló Pál
Dátum: 2007. június 26, kedd
Téma: Országgyűlési képviselőink


Munkáskvótát vezetne be az MSZP-ben Filló Pál, a párt munkástagozatának vezetője. Szerinte kevés a politikában a munkásember. A munkáskvóta 1998-ban szünt meg az MSZP-én belül, pedig mindenféle csoport megjeleníti érdekeit a posztok elosztásánál.

Nem tudni még, hogy az MSZP milliárdos elnöke hogyan fogadta a kezdeményezést.

Munkáskvóta bevezetésére tett javaslatot az MSZP vezetésének a szocialista párt munkástagozata. Filló Pál, a tömörülés elnöke a Népszabadságnak azzal indokolta a kezdeményezést, hogy kevés a parlamentben, a politikában a munkásember.

A rendszerváltást követő két választáson egyébként volt ilyen kvóta az MSZP-ben. Újbóli bevezetése most azért került elő, mert napirenden van egy hasonló, SZDSZ-es indítvány a nőkre vonatkozóan is. A javaslathoz csatlakozott a Magyarországi Munkáspárt 2006 is. Az MSZP-ben ugyan már munkáskvóta nincs, de mindenféle bonyolult szempontrendszer vezeti például azt a „kavarást”, hogy kiből legyen képviselőjelölt.

Vannak helyei a nőtagozatnak, a párt ifjúsági szervezetének és más, laza érdekcsoportosulásoknak is. A lap arról egyelőre nem adott hírt, hogyan fogadta a kezdeményezést Gyurcsány Ferenc az MSZP milliárdos elnöke.

(Népszabadság, MNO)





A cikk tulajdonosa: MSZP Erzsébetvárosi Szervezetének honlapja
http://www.mszp007.hu

A cikk webcíme:
http://www.mszp007.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3213